
Málnafagyi házilag: egészséges és finom fagylalt otthon
A málna az egyik legkedveltebb hazai gyümölcs, finom, illatos és egészséges is. Már az ókorban is ismerték, többféle változata van, fehér, lila, sárga és fekete is, a legelterjedtebb pedig a piros. A latin neve Rubus idaeus, ez azt jelenti, hogy vadszeder az Idáról és arra utal, hogy a legenda szerint Krétán, Ida hegyén kezdték el termeszteni, innen vették át a rómaiak.
Egy másik történet szerint Zeusz dadája, Ida fehér málnát szedett, ami megszúrta az ujját és az ő vére festette mindörökre vörösre. A málna finom, egészséges, alacsony a kalóriatartalma, élelmi rostokban és antioxidánsokban gazdag, A-, C-, és E-vitamin tartalma révén pedig nagyon egészséges választás. Ezen kívül káliumban, mangánban, rézben, vasban és magnéziumban is gazdag, így jó hatással van a szív- és érrendszer működésére, valamint a vörösvérsejtek termelésére. A népi orvoslás is vérszegénység, szívbetegség és depresszió esetén használja.
A málna júniustól őszig terem, az egyszer termők folyamatosan teremnek, a kétszer termők pedig két hullámban. Fontos, hogy bármit is készítünk a málnából, csak egészséges málnaszemeket használjunk és hogy a málnát csak fogyasztás, felhasználás előtt mossuk meg, különben a szemek összeesnek. Érdekesség, hogy nemcsak a málna gyümölcse egészséges, hanem a levele is. Szárítva teát készítve belőle kiváló megfázás esetén, lázcsillapító és izzasztó hatása van.
Legyen fagyi a málnából
Sok-sok lehetősége van annak, aki málnafagyit szeretne készíteni, számos recept kering az interneten a tökéletes fagyiról. Annyi biztos, hogy a friss gyümölcsből és tejszínből vagy joghurtból készített fagyinak nincs párja. És az se keseredjen el, akinek nincs fagylaltgépe, mert nem szükséges sok eszköz és idő sem ahhoz, hogy elkészítsük a saját fagyinkat.

Ráadásul a cukrot is bátran helyettesíthetjük édesítőszerrel, például eritrittel. Készíthetjük tejszínnel vagy joghurttal is, ízlés kérdése, hogy mit választunk. Lehet hagyományos módon, főzve is fagylaltot készíteni, de a legegyszerűbb recept a következő.
200 gramm málnát turmixoljunk össze 2 deciliter natúr joghurttal, adjunk hozzá fél bögre cukrot és pár csepp citromlevet. Tegyük fagyasztóba és időnként kevergessük meg. Pár óra alatt megfagy és már kész is a házi málnafagyink. Az pedig ízlés kérdése, hogy a joghurt helyett tejszínt használunk-e, esetleg mindkettőt. Mint ahogy az is, hogy teljesen pépesre, krémesre turmixoljuk-e a málnafagyit, vagy hagyjuk, hogy a gyümölcs darabokban benne maradjon, így kapva egy kicsit másabb végeredményt.
A főzött fagyi receptje
Akik számára pedig a főzött fagyi a szimpatikusabb, íme egy újabb recept. A hozzávalók pedig 4 tojás sárgája, fél kiló málna, 3 deciliter habtejszín, 2 deciliter tej és 15 dekagramm cukor. A málnát megmossuk és a cukor felével együtt összeturmixoljuk. Közben a tojások sárgáját kikeverjük a cukor másik felével, beletesszük a tejet és kis lángon főzni kezdjük. Addig, amíg be nem sűrűsödik, folyamatosan kavargatva. A sűrűsödés után hagyjuk kihűlni, majd a tejszínt felverjük és összedolgozzuk a krémmel és a málnával, és már mehet is az egész a fagyasztóba.
Ajánlott tartalmaink - Olvass bele
Így spórolhatsz milliókat a lakásvásárláson?
Útmutató a tudatos ingatlankeresőknek Az új Otthon Start program hatására berobbant a hazai ingatlanpiac. A felfokozott hangulatban mindenki igyekszik megtalálni a tökéletes lakást még elfogadható áron, a legtöbb vásárló a hagyományos hirdetési portálokat böngészi több-kevesebb
Combizomszakadás után bajnoki cím: Rigó Richárd letarolta a bécsi testépítő kupát
Pokoli sérülés után a csúcsra tört a dejtári izomkolosszus Rigó Richárd, dejtári tűzoltó és testépítő, új súlycsoportban is a csúcsra ért: megnyerte a 100 kg felettiek versenyét a bécsi 16. WBPF Ausztria Kupán. A korábban
Történelmi buszos siker Belgiumban
Magyar cég először nyert innovációs díjat a világ legnagyobb buszos kiállításán Dolgozói utasszállítást támogató szoftverével nyerte el a rangos Busworld Innovációs díjat a nemrégiben zárult belgiumi Busworld Europe 2025 szakkiállításon egy magyar vállalkozás. Ezzel a








