
Milyen belső munkákat érdemes szakemberre bízni egy SIP ház esetén?
Amikor elkészül egy ház szerkezete, sokan fellélegeznek. Pedig ilyenkor még rengeteg feladat vár a tulajdonosokra. Burkolatok, festés, lámpák, bútorok, polcok, bizony hosszú a lista, és ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy mit lehet saját kezűleg megcsinálni, és mikor érdemes inkább szakembert hívni? SIP paneles házaknál sincs ez másként. Bár maga az építési technológia eltérhet a hagyományos falazattól, a belső kialakítás nagy része ugyanúgy zajlik, mint bármely más korszerű otthon esetében. Néhány munkánál viszont érdemes figyelembe venni a szerkezet sajátosságait.
A szerkezethez jobb nem hozzányúlni
Egy SIP panel nem egyszerűen egy fal, hanem egy összetett szerkezeti elem. Éppen ezért minden olyan munkát, amely a panelek átalakítását, kivágását vagy módosítását érinti, célszerű szakemberre bízni. Ugyanez igaz a gépészeti és elektromos rendszerek kialakítására is. A vezetékek, csövek nyomvonalát már a tervezés során érdemes átgondolni, mert később jóval körülményesebb lehet változtatni rajtuk. Ha például utólag jut eszünkbe, hogy mégis kellene egy plusz konnektor a nappaliba, az már több munkával járhat, mint egy hagyományos fal esetében. Ezért megéri előre végiggondolni, hová kerülnek a bútorok, a televízió vagy akár a számítógépasztal.
A burkolatoknál ugyanúgy fontos a szakszerű kivitelezés, hiszen a padlóburkolás, a csempézés vagy a parkettázás esetén nincs nagy különbség egy SIP ház és egy hagyományos épület között. A végeredményt itt elsősorban az aljzat minősége és a kivitelezés határozza meg. Lehet ugyan saját kezűleg laminált padlót lerakni vagy egy kisebb helyiséget lefesteni, de a nagy felületeknél sokszor megéri szakember segítségét kérni. Egy rosszul lerakott burkolat éveken át bosszúságot okozhat.
Van, amit bátran megcsinálhatsz
Persze nem kell minden feladatot kiszervezni. A festés, tapétázás, bútor összeszerelés, függönyök felszerelése vagy a lakberendezés tipikusan olyan munkák, amelyeket sokan saját maguk végeznek el. Ezekkel nemcsak pénzt lehet megtakarítani, hanem az otthon is személyesebb lesz. Persze itt is érdemes reálisan felmérni a saját tapasztalatot. Egy kisebb fal újrafestése egészen más feladat, mint egy teljes nappali plafonjának glettelése.

A polcok, a képek, vagy a konyhaszekrényeke setén viszont már számít a fal típusa, és ez az a terület, ahol a SIP házak sajátosságai valóban előkerülhetnek. Egy nehezebb polc, televízió vagy felső konyhaszekrény rögzítése előtt mindig érdemes tájékozódni arról, milyen rögzítési megoldás ajánlott az adott falszerkezethez. Nem minden tipli vagy csavar használható ugyanúgy minden építőanyagnál.
A megfelelő rögzítőelemek kiválasztásával a legtöbb berendezési tárgy biztonságosan felszerelhető, de itt nem érdemes találgatni. A gyártói ajánlások vagy a kivitelező tanácsai sok kellemetlenségtől kímélhetnek meg.
A legtöbb utólagos módosítás abból adódik, hogy valamit nem gondoltunk át időben.
Hol lesz a robotporszívó töltője? Hová kerül a Wi-Fi router? Kell majd elektromos redőny? Lesz napelem vagy elektromos autó töltője? Ezek elsőre apróságnak tűnnek, de egy építkezés során sokkal egyszerűbb előre felkészülni rájuk, mint később átalakítani a kész házat.
Ajánlott tartalmaink - Olvass bele
Milyen belső munkákat érdemes szakemberre bízni egy SIP ház esetén?
Amikor elkészül egy ház szerkezete, sokan fellélegeznek. Pedig ilyenkor még rengeteg feladat vár a tulajdonosokra. Burkolatok, festés, lámpák, bútorok, polcok, bizony hosszú a lista, és ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy mit lehet saját kezűleg
Így spórolhatsz milliókat a lakásvásárláson?
Útmutató a tudatos ingatlankeresőknek Az új Otthon Start program hatására berobbant a hazai ingatlanpiac. A felfokozott hangulatban mindenki igyekszik megtalálni a tökéletes lakást még elfogadható áron, a legtöbb vásárló a hagyományos hirdetési portálokat böngészi több-kevesebb
Combizomszakadás után bajnoki cím: Rigó Richárd letarolta a bécsi testépítő kupát
Pokoli sérülés után a csúcsra tört a dejtári izomkolosszus Rigó Richárd, dejtári tűzoltó és testépítő, új súlycsoportban is a csúcsra ért: megnyerte a 100 kg felettiek versenyét a bécsi 16. WBPF Ausztria Kupán. A korábban







